Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Koronczai László:A Birminghami pergő

A Birminghami pergő

Ha galambtenyésztők között szóba kerül a pergő, akkor döntő többséggel a Keleti- vagy a Debreceni pergő alakja jelenik meg előttük. Kevés azoknak a száma, akik rajtuk kívül még más pergőfajtát is ismernének. Most egy ilyen, hazánkban kevésbé ismert pergővel szeretném megismertetni azokat, akik ezidáig még nem találkoztak vele, a Birminghami pergővel. A Birminghami pergőt az angliai Birmingham városában tenyésztették ki és standardírozták. Küllemében az Angol tipplerhez áll legközelebb, annál azonban valamivel kisebb, kecsesebb, finomabb testfelépítésű. A hasonlatosság magyarázata egyszerű, az Angol tippler kitenyesztésehez a Birminghami pergőt is felhasználták. A tippler standardja említést tesz arról, hogy közöttük olyan is előfordul, mely bukdácsol vagy a faroktollaira ülve "csúszik" lefelé. Az USA-ban az egyik legkedveltebb fajta...
Bár napjainkban is szálló és attrakciós pergő röpmodora, illetve ezek extrém foka válogatásuk alapja és értékük meghatározói, az azonos ősökből végzett kitenyésztés a küllem egységesítését is eredményezte. Erről a küllemről nem mondható el, hogy a Birminghami pergők tetszetős galambok. A dúcban és a földön nem irányítják magukra a formalista beállítottságú kedvelők szemét sem formájukkal, sem színükkel vagy jellegzetes rajzukkal, hiszen parlagi galamb nagyságú és alakú galambok. Izmos, s ennek megfelelően nagyságukhoz mérten széles és enyhén elődomborodó mellükből kiinduló törzsük közel vízszintes tartású, hát vonaluk a farok felé enyhén lejtő. Kissé nyújtott fejük a csőr tövétől lapos ívben domborodó. A csőr közepesnél hosszabb, vékony, enyhén lefelé irányuló, világos, enyhén rózsaszínes árnyalatú. Az orrdudorok általános méretűek, sima felületűek, fehéren porozottak. A színesek, vagy nagy felületen /főként a fejen/ színesen tarkázottak szivárványhártyája gyöngyszínű, enyhe vérerezettséggel. A fehérek és fehérfejű tarkák, bükkönyszeműek. A szemgyűrű finom szövetű, keskeny, pergamen színű. A nyak közepes hosszúságú, függőleges tartású, hátsó éle enyhe ívben hajlott. A toroktáj kikerekített. A hát széles vállközből indulva, a farok felé fokozatosan elkeskenyedő és töretlen vonalban lejtő. A farok a hát folytatásaként lefelé irányuló, keskeny, lapos. Vége a talajt nem érinti. A kormánytollak száma 12. A szárnyak hosszúak, a törzs oldalához feszesen simulók. Az evezők a farkon fekszenek, az ellentétes oldali szárnyvégek érintkeznek. A lábak közepes hosszúságúak, mérsékelten tág állásúak. A csüd és az ujjak tollatlanok, élénk vörösek. A karmok színe megegyezik a csőr színével. A zárt, a testhez feszesen simuló tollazat minden színben előforduló foltos tarka. A szabálytalan tarkázott hazaiakkal szemben, Amerikában kedvelt változata a barátrajzú "Yenki" pergő. Ma már egyszínűben is tenyésztik.
Súlyos hibaként tekinthetők: a durva testalkat, a hosszú lábak, az emelt mellel kapcsolatosan meredek tartás. Tört íriszű vagy erősen vérerezett szemek, lógó szárnyak.
Elviselhető és a bírálatnál a minőséget kevésbé rontó hibák az előírtnál domborúbb homlok, a pigmentált csőrhegy, kormánytollak mellé simuló szárnyvégek.
A „Yenki” pergő kitenyésztése egy PENSOM nevű tenyésztő nevéhez fűződik, akinek halála után felesége lépett nyomdokaiba, folytatva a tenyésztést és a röptetést.
Az NSZK-ban a röp-pergő tenyésztőknek saját klubjuk van, mely tagja az Európai Röp-pergő Szövetségnek /EFU/. A klub versenyszabályzatát Werner DINGELDEIN küldte meg, melyért ezúton is hálás köszönetet mondok. Kis létszámú, 3 madaras , un. kis falkákat röptetnek.
A standard egy óra hosszidőt ír elő. Külön értékelik a galambok egyéni produkcióit, azt hogy milyen gyakran, hogyan és hányat forognak. A mi versenyszabályzatunkhoz hasonlóan jutalmazzák a röpmagasság elérését, valamint a tűnő-szállást. Végezetül az elért összpontszámot osztják a repült percek számával. Így kapják az un. "stylpunk"-ot /stílus pontot/. Minél magasabb ez, annál értékesebb az elért eredmény. A falkát a nálunk is ismert csapóbó1 vagy röpládából indítják. A röp1ádás röptetésről már jelent meg írás a Galambjaink 1972/1. számában. /Reber ULRIK: A fehér csapó légi akrobatái című cikkét Dr. Török István fordította.

Mellesleg megjegyzem, az NDK kistenyésztők lapjában, a GARTEN und KLEINTIERZUCHT 1985/13. számában ugyanerről a röptetési módszerről számolt be a jeles szakíró, Horst MARKS. A röpládához szoktatott falka az "ország bármely pontján kihajtható és az indítási helyre biztosan visszaül.
A Birminghami pergő röpmodora a Debreceni pergőéhez hasonló, de annál lassúbb, libegőbb. Szereti a magasságot, de a. röpmagasságot és tűnőt, csak a rendszeresen hajtott falkák érik el. Pergése egyedülálló, az egy két-fordulatos bukdácsolástól a 20-30 méter hosszú zsinórforgáson át a földig tartó forgásig mindent produkál. A 1egértékesebbnek azokat a példányokat tartják, melyek minimális magasság esés mellett a legtöbbet forogják. Hibának tekintik, ha a pergő a farkára ülve csúszik lefelé, néha 50-100 métert is. Ez ellen egyszerűen védekeznek. Amelyik "farkán lovagoló” annak a kormánytollait tőben összekötik. Így nem tud a levegőben kiterjesztett farkára ülni, hanem tengelye körül átfordul. Miután így megtanult forogni, a zsineget eltávolítják. A pergés velük született tulajdonság így már a fiatalok is hamar elkezdik, de a kor haladtával a röptetett galambok egyre látványosabbra tökéletesítik. A hímek. általában jobb forgók. Sokan azt, hiszik, hogy a pergő a ragadozó madarak támadása elől pergéssel, bukással próbál menekülni. Ha ezt tenné, hamar a só1yom karmai közé kerülne, mert forgás előtt a sebességét csökkentenie kell. Így esélye sem maradna menekülésre. Hasonló tévhit az is, hogy a pergő falka a szállás egész ideje alatt állandóan, folyamatosan forog. Tapasztalataim szerint a jól behajtott és összeszoktatott pergő falka a kihajtás után azonnal összeáll, majd körözve, minimális forgással emelkedik középmagasságig, ahol a falka megkezdi attrakcióját. A légáramlattal szembefordulva szinte egyhelyben állnak, közben hol egyesével, hol pedig az egész csapat egyszerre forog lefelé, úgy tűnik, mintha szétesnének, de rögtön rendezik soraikat és újra kezdődik minden e1őlről. Magam mindig hajtok a falkában olyan pergőket is, amelyek csak néhányat forognak, mert ezek azok, amelyek a magasságot tarják. Hozzájuk emelnek vissza a hosszan forgók. A felszálló légáramlatot a falka rendszeresen kihasználja és szép magasságokba képes vele emelkedni. Innét ismét sima szállással ereszkednek meg, hogy aztán a tető fölött 50-100 méterre újra szédületes forgásba kezdjenek. Ilyenkor esik meg, hogy a leghosszabbat forgó példányok némelyikének már nincs ideje a fékező szárnymozdulathoz, s így a szalto mortale forgás sorozat a földre zuhant egyed pusztulásával ér véget. A viszonylag nyugodt galambok egységes megülésével nincs különösebb gond. A pergők játéka a középmagasságban a legélvezhetőbb, mert itt még a produkció részleteiben is látható, beazonosíthatók, felismerhetők a galambok. Többen is kérdezték már tőlem, miért jó nekem, ha falkám röpmagasságot, tűnőt száll? Erre azt szoktam magyarázatként válaszolni, nem szeretem ha galambjaim a kéményeket döntögetik, mert a falkából kiforgó galamb az alacsonyan szállásból könnyen a földig foroghat. Vagy már - mivel közel a tető - nem emelkedik vissza a falkába. Nagy magasságban egyik veszély sem áll f'önt. Van ideje a legveszedelmesebb forgásból is kibontakoznia, illetve inkább a falkához húz vissza, mint lefelé. Én a galambjaimat olyan magasságban szeretem látni, ahol csak egy-egy pontnak látszanak. Külön élmény számomra, mikor a tiszta kék égen úszó falkámat egy-egy felhőpamacs segítségével meglelem. Sokszor bizony még a távcsővel is nehéz megtalálnom őket.
A fajta hazánkban az 1980-as évek előtt szinte ismeretlen volt, azóta is csak néhány tenyésztő foglalkozik vele. Hozzám az NSZK-ból, Hans SÖHN állományából kerültek. Ő 1982-ben is, mint már korábban is többször, Magyaroszágon pihent és hobbyjának hódolva járta a galambtenyésztőket. Varga József, sporttárs kalauzolásával jutott el hozzám, aki tudta rólam, hogy Debreceni pergőimet röptetem. Fiatal falkámmal több esetben is bemutatót hajtottam. Mindketten megdöbbentünk. Ő azon, hogy röpülnek, én azon, hogy az NSZK-ban a Debreceni pergőt volier galambként tartják. Fel sem tételezik róla, hogy megfelelő munkával milyen szép szállásra képes. A behajtott fiatalokból két párt neki ajándékoztam azzal, hogy próbálja meg otthon röptetni őket. Ő sem akart adósom maradni, ezért felajánlotta, hogy az általa tenyésztett Birminghami pergőkből hoz nekem. A jubileumi kiállításra ismét ellátogatott hozzánk és magával hozta az ígért két párt. Mit mondjak? Küllemük alapján nem láttam bennük semmi fantáziát, hiszen az én szememben a Debreceni pergő emelt farok tartása, csüngő szárnya, szép alakja a mérce. Ettől függetlenül félretettem minden előítéletem és 1983-ban valamennyi fiatalt megtartottam és behajtottam. Közben kutattam azután, hogy hol, lehetne hozzájuk idegen vérből galambokat beszereznem. Így jutottam el egy pápai postagalamb tenyésztőhöz, akinek testvére az USA-ban él és komoly Birminghami pergő állománnyal rendelkezik. E sporttárs testvérétől kapott tojásokat itthon postáival kiköltette és több, mint 20 fiatalt fel is neveltetett. /Sajnos a tenyésztő azóta felszámolta állományát./ Így már lehetőségem volt a két törzset szembe állítva párosítanom. A friss vér megtette hatását, a fiatalok jobban szálltak, mint szüleik. Jelenleg több, mint 50 madár van belőlük. Továbbtenyésztésre pergésük, valamint küllemük alapján válogattam ki őket. Kiselejteztem mindazokat, amelyek un. hosszú forgók voltak, mert gyakran a földig forogtak. Olyan is volt, mely a földre zuhanásba belepusztult. Azokat is, melyek már közvetlen a kihajtás után forgásba kezdtek, mert ezek is leforogtak és hasonló sorsra jutottak.
A Birminghami pergőből még nem csináltak díszgalambot, így párosításuk során a forgás és a röpkészség a meghatározó. Küllemre ezért aztán több típus is megtalálható közöttük. A szelekció során egységesítésükre is törekedtem. E kedves fajtával igyekeztem másokat is ”megfertőzni”. Nem is eredmény nélkül. Ma már három helyen száll tőlem származó Birminghami pergő falka, bizonyítva azt, hogy nem véletlenül kapták a levegő akrobatái nevet.
Kérésemre az Országos Röpgalamb Szakosztály a III/A osztályába, a Keleti-, a Debreceni pergő mellé harmadikként besorolta a Birminghami pergőt is, azokkal azonos röpkövetelményekkel, mely két óra hosszidő és forgás. Hazánkban még nem értek meg a feltételei, hogy a pergők tényleges forgását is értékeljék a versenyek során. Rajtam kívül sajnos csak egy sporttárs foglalkozik a pergő versenyszerű röptetésével.
A Birminghami pergő igénytelen fajta. Sem takarmányozásban, sem elhelyezésben, sem kezelésben nem igényel többet a hazai keringőinknél. Falkába szoktatása és behajtása könnyebb a Debreceni pergőnél, így a kevesebb szabadidővel rendelkező sporttársak is nyugodtan vállalkozhatnak rá. Tájékozódó képessége jó, a dúchoz és fészkéhez ragaszkodik. Nem verekedős így más fajtákkal együtt is tartható. Mindezek alapján, merem ajánlani mindenkinek, különösen azoknak, akik magasröptű falkáik sorozatos elvesztése miatt azokból kiábrándultak, de továbbra is röptetni szeretnének!

Koronczai László

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Túrkeve 5420 lászló király utca7

(Debreczeni Gergő, 2013.01.04 22:40)

helló!
Én egy kezdő 14-éves Birminghami pergős vagyok csak annyit szeretnék kérdezni hogy honnan szerezek olyan jó forgos falkát ami Túrkevéhez kőszelében van.